2011. július 24., vasárnap

Hercegkisasszony-világ

Ébredés után mindahányan lustálkodva nyúlunk el a szülői ágy párnái és takarói között. Emma lányommal azt játsszuk, hogy mondok egy melléknevet, aminek ő megmondja az ellentétjét. Ötéves, meglehetős biztonsággal lavírozik az akár elvontabb fogalompárok között is. Időnként azonban Hancsi húga is beszáll a játékba, derültséget keltve és megkapó betekintést nyújtva egy hároméves gyerek fejében kavargó nyelvi és fogalmi dichotómiákra:
• csúnya hercegkisasszony
• büdös kicsit büdös

2011. július 18., hétfő

Ajtó a külvilágra

Kopogtatnak. Odaballagok, kinyitom az ajtót, s a feltáruló külvilág peremén, a küszöbön túl egyik ritkán látott szomszédasszonyunkat pillantom meg. A nevét még csak nem is sejtem, ahogy azt sem, vajon tegeződünk vagy magázódunk-e. Szerencsére azonnal és illedelmesen köszön, amiből kiderül, hogy magázódunk. Visszaköszönök én is azonnal és illedelmesen. Ekkor még nem sejtek semmit, ura vagyok a helyzetnek.

2011. július 13., szerda

A doktor néni

Fél füllel hallom a szobából, ahogy a lányaim odakint az ebédlőben játszanak. Vacsora után vagyunk, az elnyúláson kívül semmi dolgom nem akad, jólesően hallgatózom hát.
– Tátsd ki a szád! – mondja ötéves Emma lányom a húgának.
– Ááááá – hallom az engedelmes választ.

2011. július 10., vasárnap

Fenyvesi anziksz


Fázós séta ötéves Emma lányommal a Balaton-parton. Kulisszául szolgál a szemerkélő eső, az orkánszél és a csüggedés, hogy barbár eszkimó törzsek támadásaitól kell tartanunk a nyaralás alatt. Ráadásul nagylányom egyfolytában nyüstöl:
– Apa, vegyél nekem fagyit!
– Beszélgessünk valami másról. Az elmúlt félórában számos alkalommal megbeszéltük már, hogy nincs fagyizás.
– De miééért...?! – tör elő lányomból az atyai fafejűség felett érzett, mélyről jövő kétségbeesés.

2011. július 2., szombat

Monitorláz

SZEREPLŐK
EMMA: Ötéves, dinamikus alak, e pillanatban hízelgő kiscica, később bosszúszomjas fúria
APA: Harmincas, statikus alak, e pillanatban és az elkövetkező tízezerben a számítógép előtt ül

EMMA (hat karját és négy pár lábát apja végtagjai köré fonva): Édes drága apucikám, hadd játsszak a számítógépen...!
APA: Kislányom, megbeszéltük, hogy csak hétvégén van számítógépezés.