Hős születik

Jólesően nyújtóztatom tagjaimat a reggel első hangjaira, körülöttem a család már ébredezik. A szemeimet mindenesetre lehunyva tartom, nem engedem homlokom vetítővásznára zúdulni a függönykarnis és a piramist formázó falak darabos látványát, inkább kéjesen élvezem az elnyújtott létezést álom és valóság határán, ameddig lehet. A megszokott vidám hangok helyett ezúttal azonban kényszeredett félszavak, elfúló mormolások kúsznak a fülembe. A szemem felpattan, a szobasarok és a karnis kopott vége kötelességtudóan ugrik elém a semmiből. Számítottam rájuk, minden rendben van.

Oldalra fordítom fejem, feleségem és gyerekeim már az ágy szélén ülnek. Bosszús, kialvatlan szemek karéja borul fölém.

– Mi történt? – ülök fel ijedten.