A város, ahol élek III.

Esik az eső, sietős léptek a villamosmegállóban. Férfiak, lányok, asszonyok és más humanoidok öblös esernyők védelme alatt törnek a plexi szélfogók menedékébe. Ahogy közelednek, fokozatosan lejjebb eresztik esernyőiket, szabad kezükkel lassan összecsukják. Előreszegezett, vértől iszamos esernyőtüskék biztosítják számukra az akadálytalan utat a perontető alá. A csatajelent vége igazságos és idilli zsánerkép. A túlélésért vívott harcban alulmaradók, az esernyőtlen emberek fázósan zsebre dugott kézzel, kabátgallérba húzott nyakkal, az esőcseppek terhe alatt görnyedve állnak szétszóródva a peronon. A szélfogó szűk négyzetméterein egyenes tartású, büszke emberek erdeje sűrül, mindegyikük oldalán egy-egy ernyedten unatkozó esernyő lóg.

Azon gondolkodom, vajon Namíbiában hogyan festene ugyanez a jelenet, ha ott is járna a négyes villamos és időnként eleredne az eső. De nem töprenghetek sokáig, a következő zebrán két autó is elüt. Béke ázott poraimra.

egy • kettő

Valami nem stimmel

Halvány sejtelmem sincs, hogy ez mi és miért van, de éjjel a repülőgépen, az Atlanti-óceán fölött megálmodtam, és most leírom. Tehát a történet.

A kissrác éppen a hosszú, nyílegyenes utcán tolta a tolókocsiban ülő féllábú öreget. A szembejövő vagy éppen a velük párhuzamosan haladó emberek, mert az jól megfigyelhető, hogy az ismert világ valamennyi utcájában, útján és gyalogösvényén az emberek a létező irányok mindegyikéből mindenfelé tartanak, nehéz is megérteni, hogyan létezhet egyszerre ennyiféle pillanatnyi cél ezen a világon, szóval ezek a járókelők vagy éppen dolgukra sietők megállapíthatták volna, hogy az öreg átszellemülten mesél, mögötte, illetve egészen pontosan a kerekesszék mögött a kilencévesforma kissrác pedig nem kevésbé átszellemülten mosolyog. Megállapíthatták volna, fogalmazunk feltételes módban, mert a megtörtént valóságban senki nem figyelt fel a különös párosra, a járókelők meghatározott céllal tartottak valahova, és a legkevésbé sem zökkentette ki őket gondolataikból sem a látvány, sem az öreg monoton kerepelése vagy a tolókocsi kerekeinek esetleges nyikorgása. Gondban is vagyunk tehát, amikor rekonstruálni szeretnénk ezt a régi-régi történetet, mert tanúk hiányában, alaposabb utánajárás híján ma már nehéz lenne kideríteni, hogyan is születhetett meg ez a megkapó életkép, az öreg és a kissrác párosa.