Csak bot és vászon, de nem bot és vászon

Állok a zebránál, várom, hogy zöldre váltson a lámpa. Természetesen cigarettázom, szórakozottan fújom a füstöt a városon ülő ködbe. Ekkor közvetlenül mellém, a járdaszélre lép egy anya, karjában négyévesforma gyermeke. A zöldre várnak ők is, hogy továbbmehessenek. Első ösztönös gondolatom, hogy odébb húzódom, mégse menjen a gyerekre a cigarettafüst. Második gondolatommal konstatálom, hogy cigányok, és agyamban máris sorjáznak a közeljövendő másodpercek vágóképei.

Gyermeki éca töprenkedéshez és önvádhoz

Az egyik este, lefekvéskori pusmogás közben a gyerekek elővezetik egyik kedvenc témájukat: mi, szülők miért írunk elő annyi hülye szabályt és követeljük meg a végrehajtásukat? Miért kell minden este fürdeni; miért kell minden este olyan hamar kijönni a fürdőkádból; miért lehet és kell csak azt enni, amit főztünk; miért kell olyan hamar ágyba menni; stb. Megint végigbeszéljük, amit e tárgyban végig lehet, ebben-abban igazat adva nekik is meg magunknak is. Mindenkinek, gyereknek és szülőnek megvan a maga tanulsága, és végül megegyezünk, hogy lehet ezt másként is. Persze aztán majd lesz, ahogy lesz, apránként, odázgatok magamban. Azért végül még megkérdezem, mert feltámad a kíváncsiságom: mi fut végig az agyukon, amikor ezért vagy azért megszidjuk őket? Íme a válaszok.