Képzelt beteg (Magyarország, 2013)

A szereposztáson gondolkodom még. De talán három főszereplő is megteszi, némi statisztériával. Játszódik napjainkban, napjaink Magyarországán. És ha már Magyarország, a helyszín legyen mondjuk a Péterfy kórház szemészeti ügyelete… de nem, kicsit előbb kell kezdenünk a történetet, a nyitójelenet díszlete legyen egy átlagosan berendezett fővárosi lakás, a reggeli órákban, álmosan ébredező és nyújtózkodó családtagokkal. Hétvége van, sietségnek és kapkodásnak nyoma sincs a díszletet benépesítő szereplők, kicsik és nagyok mozdulataiban. Fontos dramaturgiai utasítás lehet, hogy szaggatott, lassú párbeszédekkel, elnyújtott színészi játékkal indítsuk az előadás nyitóképét. Lassan indul a nap.

Az események felgyorsulnak, miután a házaspár legnagyobb, hétéves gyermeke is felkel ágyából és jobbról belép a színpadra. Fejét lehajtva még a szemét dörzsöli, ahogy álomittas, tétova léptekkel, könnyű gyerekhálóingében közeledik a rendezői balon kissé ügyetlenül elhelyezett étkezőasztalhoz. Leül, a súgólyukkal szemben, fejét felemeli, s a nézőtéren ülőkből egyszeriben döbbent kiáltás szakad fel, amint megpillantják feldagadt szemét. A maszkmesternek adandó utasításnak egyértelműnek kell lennie: a gyerek jobb oldali alsó és felső szemhéja ödémásan duzzadt, csipetnyi piros púder felvitelével jelezzük a duzzanat kiterjedését. A gyerek szeme csak egy vékony résen át látszik, már amennyiben felemeli az állát. Időnként felemeli.