A tisztiorvosi hivatal évszázados, impozáns Váci úti épülete előtt állok. Odabent lenne dolgom, de ember tervez, portás végez. Az árnyas kapubejárót ugyanis minden hivatalok egyenkerberosza, élet és halál ura, a Kapuszolgálatos terebélyes kontúrjai töltik ki faltól falig. Így rejtik el avatatlan szemek elől, ó, irgalom atyja, ne hagyj el, a Hivatal Udvarán Kornyadozó Növendék Nyírfát és más isteni titkokat. Szemem kezd hozzászokni a kapubejáró sötétjéhez, már látom, hogy a kerberosz boglyafeje egybenőtt a nyakával. Lehet, hogy nem is fej és nem is nyak és nem is ember az, hanem egy hatalmas, hájas, mereven feltartott mutatóujj. Ott állt már az istenek születése előtt, és akkor is ott fog állni, a hivatali titkok és fontos ügyek örök őrizőjeként, amikor haló porainkat már hét országba hordta szét a szél. Álmosan leeresztett szemhéjai mögül rosszindulatúan méreget. Komoly indokkal kell ahhoz rendelkezni, hogy egy sehonnai jöttment csak úgy megálljon a Hivatal szélárnyékában.
