Újévi nagyinterjú lányaimmal

Újévi interjú két kislányommal, a hat és fél éves Emmával és az ötéves Hannával. Külön-külön faggattam őket előre összeállított kérdéseimmel, hogy ne is hallják egymást, de a válaszaik itt már ömlesztve olvashatóak.

Tudtad, hogy új év van?

Emma: Tudtam. Hogy elkezdődött a kétezer-tizenhárom.

Hanna: Hogyhogy? Milyen új év?

És azt tudod-e, hogy milyen évszak és hónap van?

Emma: Tél van, január.

Hanna: Szeptember? Július? Augusztus? Március? December? De tél van, ugye? Vagy ősz? Nyár? Tél?

Ha pár szóban be kellene mutatkoznod, mit mondanál el magadról egy idegennek?

Emma: Szia! Én Terbócs Emma vagyok. Téged hogy hívnak? A Wesselényi utca ötvennyolcban lakom, és hat éves vagyok.

Hanna: Semmit.

Hány éves leszel ebben az évben?

Emma: Hét.

Hanna: Öt.

Szerinted már nagylány vagy?

Emma: Igen. Nagylány vagyok, iskolába járok.

Hanna: Igen.

És mikor leszel igazán nagylány?

Emma: Most is az vagyok.

Hanna: Mikor hatéves leszek. Vagy hét.

Mik a kedvenc ételeid?

Emma: Fagyi, szívótészta [makarónitészta-ételek] és krumplis tészta. Paradicsomleves… Jaj, a mákos tésztát kihagytam!

Hanna: Krumplis tészta, leves, lapos husi [rántott hús]. Csak ennyi.

Tudsz-e már főzni? Ha nem, tervezed-e, hogy megtanulsz?

Emma: Nem, de tervezem. Mert mindig segítek Anyának.

Hanna: Nem tudok, de szeretnék.

Mi az, amit semmi pénzért meg nem kóstolnál, pedig mi jóízűen szoktuk enni?

Emma: A csirkenyakat. De csak most nem, később lehet, hogy még szeretni fogom.

Hanna: Egy olyan levest, amiben van répa és van a csirke teste. A combja kifőzve, a cicije, a feje, meg ilyenek. A szárnyai és a lábai…

Van egyébként pénzed? Ha van, mennyi?

Emma: Van a perselyemben, de nem tudom, mennyi.

Hanna: Sok, mert az olyan pénzeket gyűjtöm, amikkel már nem lehet vásárolni.

Szerinted mit tudnál a pénzedből vásárolni a boltban?

Emma: Nem tudom… nagyon kevés pénzem van.

Hanna: Semmit.

Szívesen dolgoznál boltban?

Emma: Kereshetnék sok pénzt, igazit.

Hanna: Igen. Azért, mert akkor sok embert megismerhetek.

Mi lesz a foglalkozásod, ha felnőtt leszel? És miért épp az?

Emma: Én csillagász akarok lenni. Van egy füzetem róla, Apa beszélgetett velem a csillagászatról, és nagyon érdekel.

Hanna: Három valami leszek: dínókutató, dobos és divattervező.

Hogy képzeled el egy munkanapodat felnőttként?

Emma: Hogyha csillagász leszek, kimegyek a Holdra, és ugrálni meg játszani fogok. De nem tudom, mi más lesz még.

Hanna: Az, hogy munkahelyre megyek, és az iskolás lányomnak segítek megcsinálni a leckét, vagyis a házit. És főzök ebédet, készítek tejet a gyerekeknek. És meg kell büntetnem majd a gyerekeket, ha rosszak. Meg ilyeneket.

És manapság, amikor még gyerek vagy, milyen munkában szoktál segíteni Anyának?

Emma: Takarítottam már, és megterítek sokszor. És amikor Anya süt valamilyen sütit, például kókuszos muffint, akkor segítek neki.

Hanna: Segítek Fannit [két hónapos húgukat] megfürdetni. Azzal is segítek Anyának, hogy én szállok be a kádba egyedül. Szívesen főznék vele, de nem lehet. De azért főzök Mamával. És még a földet takarítom, a koszok lemennek róla. És az evőeszközöket meg a szalvétákat meg a tányérokat rakom az asztalra. És ennyi.

Számodra mik a legfinomabb innivalók?

Emma: A tea.

Hanna: Kettő legfinomabb innivalóm van: Cappy és tea.

Melyik játékot játszod a legszívesebben vagy mivel töltöd a szabadidődet?

Emma: Gyakran szoktam olvasni mostanában. És a pónikkal is szeretek játszani, pedig tudom, hogy már nagy vagyok hozzá.

Hanna: Mindkettőre válaszolok. Játszok a zöld tehenemmel, és nézegetem vagy olvasom az arieles újságom. A szabadidőmben* futkározok és játszok Emmával és versenyezünk. És elmegyünk valahova, a Gazdasági Múzeumba, meg ilyenekbe. De mikor nincs szabadidő, akkor bent kell játszanom a játékaimmal.

* Hanna a „szabadidő” fogalmát nyilvánvalóan ’a szabadban eltöltött idő’-ként értelmezi.

Mikor van szabadidőd?

Emma: Reggeli után és ebéd után. És vacsora után.

Hanna: Mostanában néha, mert ma tél van.

Úgy érzed, sok szabadidőd van, vagy szeretnéd, ha több lenne?

Emma: Úgy érzem, hogy van elég szabadidőm.

Hanna: Ha több lenne. Szeretnék kint lenni.

És feladataid, kötelességeid vannak-e?

Emma: Vannak. Az iskolában. Dolgozok a matekkönyvemben és az ábécés olvasókönyvemben, és már egy csomó betűt tudok írásórára. Ilyenek.

Hanna: Van feladatom, olyan, hogy Fanninak a cumiját kell hoznom, a cserélőjét [pelenka] vagy a cumisüvegét. De még olyan feladatom is van, hogy megnyugtatni Fannit és tologatni a babakocsiban.

Nehéz feladatok ezek vagy szereted őket?

Emma: Szeretem, nem nehezek.

Hanna: Szeretem.

Hogy látod, mi Apa és Anya feladata a családban?

Emma: Fannit dédelgetik, etetik. Anya mosogat… És mennek a munkahelyükre. Apa írogat még a számítógépén.

Hanna: Anyának, hogy megnyugtassa Fannit, hogy adjon enni neki, és cserélje ki [pelenkázza], hogy csinálja meg nekünk a tejet, meg ilyenek. Csak nagyon várunk egy szünetet, akkor lehet, hogy elküldjük őt bölcsődébe. Apának meg az a feladata, hogy megszidja a gyerekeit, hogy dolgozzon a számítógépen, hogy menjen munkahelyre és hogy megnyugtassa Fannit, meg ilyenek. Meg visz minket mindenhova, az is a dolga, meg az is, hogy minket megnyugtasson, ha sírunk. De azt Anyának is lehet.

Ha egy ismeretlen öreg néni rád köszön az utcán, mit teszel vagy mondasz?

Emma: Csókolom! Terbócs Emma vagyok.

Hanna: Azt, hogy jó napot, azt mondom.

Ha most arra gondolsz, hogy udvarolni fog neked egy fiú és feleségül kér téged, milyennek képzeled el ezt a fiút?

Emma: Elképzelhetem magamat és Csongort felnőttnek? De ugyanúgy néznénk ki…? Rövid, barna haja és szép ruhája van. Nincs szakálla és bajsza sincs. Nyakkendőt visel, szép fekete ruhája van, mintha ünnepre menne. Szép cipője is van. És hozott egy gyönyörű szép gyűrűt. Jó ember.

Hanna: Jónak. Jónak is és rossznak is. Úgy értem, hogy az az érzésem, hogy jószívű is, de közben rossz szívű is. De ha azt a fiút ismerem és szerelmes vagyok belé, akkor azt hiszem, hogy persze hogy jószívű.

És hogy tervezed, hány gyereketek lesz?

Emma: Három.

Hanna: Azt hiszem, hogy három lesz. De ha négy, az már nagyon rossz lenne, mert akkor mindenhol ricsaj lenne.

Mi lesz a gyerekeitek neve?

Emma: Zsófi, Bianka és Zoli.

Hanna: Az egyiknek Bella, a másiknak Réka, és a harmadiknak Csenge.

És mi lesz a férjed neve?

Emma: Csongor.

Hanna: Nem tudom még.

Egy férfi szakállas legyen vagy csupasz képű?

Emma: Csupasz képű, bajusz nélkül.

Hanna: Szakállas.

Szerelmes vagy most?

Emma: Igen… Most van egy osztálytársam, Csongornak hívják, és belé vagyok zúgva.

Hanna: Igen. Sok mindenkibe. Például beléd, azt tudod. És Petiéknél a nagyobb fiúba, kis Szabiba és Ervinbe.

Szerinted melyik a fontosabb: a szerelem vagy a barátság? És melyik tart hosszabb ideig?

Emma: A szerelem, mert hogyha nem lenne szerelem, senki meg nem születne. És a barátságban valakik csak barátok, de a szerelem sokkal fontosabb. Lehet, hogy a barátság örökké tart, és lehet, hogy a szerelem véget ér. De mindkettő tarthat néha örökre.

Hanna: A barátság. Mert akkor nem lesz barátunk és magányosak leszünk. De a szerelem hosszabb ideig tart.

Vannak barátaid?

Emma: Vannak, sokan.

Hanna: Van egy barátom, aki távol van, messzi: Szimi.

Tudod, kik lesznek a nagyszülei a gyerekeiteknek?

Emma: Apa és Anya.

Hanna: Még nem tudom.

Azt szeretnéd, ha felnőttkorotokban mi látogatnánk hozzátok gyakran vagy inkább ti jártok majd hozzánk?

Emma: Mindketten járunk mindenhova. Gyakran.

Hanna: Mi járunk majd hozzátok. Mert akkor ti már nagyon öregek lesztek, és ezért nem akarom, hogy ti menjetek az utcán, mert én még akkor fiatal leszek.

Mit jelentenek ezek a szavak: regény, burgonya, barlang, modor, céloz és ejnye?

Emma: A regény egy könyv, a burgonya a krumpli. A barlangot víz formálta és olyan, mint egy nagy alagút, csak kőből. A modor az, hogy valaki udvarias valakivel. A nyíllal céloznak a táblára. Valaki megszid valakit, hogy „Ejnye, te!”

Hanna: A regény azt jelenti, hogy könyv. A burgonyát nem tudom. A barlang az, hogy van egy odú, és abban egy medve vagy valami róka. A modort nem tudom. A céloz azt jelenti, hogy tudtam, hogy ez lesz, csak nem akartam mondani. Ejnye… talán azt jelenti, hogy hazug.

Az emberek jók vagy rosszak?

Emma: Némelyik jó, némelyik rossz.

Hanna: Jók is meg rosszak is. Ezt úgy értem, hogy lehet, hogy valaki gonosz vagy kőből van a szíve, azok rossz szívűek, de aki jól bánik az állatokkal, annak jó szíve van. Mint a szüleim.

Miért és mikor jók vagy rosszak az emberek?

Emma: Hát azt nem tudom, miért. Amikor nem törődnek egy gyerekkel, vagy tolvajok, akkor rosszak.

Hanna: Például akkor rosszak az emberek, ha valamit rabolnak vagy valamit csinálnak kérdezés nélkül. Vagy ha leégetnek egy csupa erdőt vagy egy várost. Vagy ha megölnek egy állatot. Akkor jók, mikor az állatokat jó modorra tanítják, életre keltik, jól bánnak velük, a madarak szárnyát megcsinálják, és csak egészségeseket esznek.

Mi a különbség a nők és a férfiak között?

Emma: Ez könnyű. A fiúknak van némelyiknek szakálla meg bajsza, vagy csak szakálla, vagy csak bajsza, de a nőknek nincs. És a fiúknál nagyon ritka, hogy hosszú a hajuk.

Hanna: Az, hogy az egyik férfi, a másik nő. És még az, hogy az egyiknek van szakálla, a másiknak nincs, és egyik lányosabb, a másik fiúsabb.

Tudod-e, hogy születik egy gyerek?

Emma: Kijön az anyuka hasából.

Hanna: Nem.

Az állatok jók vagy rosszak?

Emma: Az oroszlán és a tigris rossz, de a többi állat nagyon tetszik nekem.

Hanna: A vadállatok rosszak és zsákmányt akarnak. Veszedelmesek. A madarak vagy őzikék vagy ilyenek meg jó állatok.

Egy versenyben szerinted az elefánt nyerne vagy a mókus?

Emma: [nevetve] A mókus. Az elefánt így ballag [utánozza], a mókus meg szalad, szalad, szalad.

Hanna: Az elefánt. Mert nagyobb, a mókus meg kisebb. De ha az elefánt megölné a mókust, akkor én életre kelteném.

Növényből, állatból vagy emberből van több a Földön?

Emma: Növényből, aztán emberből.

Hanna: Emberből.

Van-e a világon bármi, ami szerinted nagyon rossz és nem volna szabad, hogy megtörténjen?

Emma: Hogy ellopnak egy gyereket vagy nem foglalkoznak egy gyerekkel. Aztán vannak, akik hagyják, hogy el legyen kényeztetve a gyerekük.

Hanna: Az, hogyha valakit megölnek, vagy ha az állatokat bántják, vagy ha szándékból kidobják a gyerekük összes játékát. Vagy az, hogy hazudnak a gyerekeknek vagy azok az anyukájuknak. Vagy ha valakinek a férje tolvaj, és azt hazudja, hogy ő pincér, de azt csak eljátssza, mert közben gonosztevő. Hazudik az egész családnak.

Mikor sírtál legutoljára és miért?

Emma: Nem tudom, mikor és miért. Nem emlékszem.

Hanna: Akkor sírtam legutoljára, mikor azért sírtam, mert Emma nem megy fel velem a szobába.

Mitől félsz?

Emma: Esetleg hogyha sötétben vagyok és rossz árnyakat látok magamban. Néha azt álmodom, hogy van egy félelemszobám, amiben egy csomó félelem benne van, amitől én félek. De olyan butaságoktól félek, hogy nem mondom el senkinek. Például ismered azt a táblát, hogy „Kamerával őrzött terület”? Ott van alatta két szempár, azt magam elé képzelem, és attól félek.

Hanna: Ezt nem merem elmondani. Ezt a sort hagyjuk ki, légy szíves.

Szerinted van Isten?

Emma: Van. Hiszek benne.

Hanna: Igen. Az égben.

És mit gondolsz Jézus Krisztusról?

Emma: Ő is élt. Nagyon gonosz emberek megölték, mert nem tetszett nekik, amit a szeretetről mondott. Tudta magáról, hogy fel akarják akasztani a keresztre és kalapáccsal csavarokat ütnek a kezébe, lábába, mégis ment, és ott hagyták meghalni.

Hanna: Azt, hogy létezik. Keresztre feszítették, miután húzta magával a keresztet. Jézus mindent tudott, amit titkoltak előle, és jószívű volt, és új életet kezdett.

Előfordul veled, hogy azt érzed, nem szeretsz valakit? És hogy utálsz valakit?

Emma: Az idegeneket soha nem szeretem, de a családomból mindig mindenkit szeretek. A tolvajokat meg a rossz embereket utálom.

Hanna: Nem. Kivéve az idegeneket, azokat soha nem szeretem. De akiket ismerek, azokat mind szeretem.

Volt olyan, hogy megbántad és sajnáltad, amit tettél vagy mondtál? Mi volt az?

Emma: Igen. Például amikor a húgomat ijesztgettem.

Hanna: Igen. Az hogy véletlenül azt mondtam Anyának, hogy nem szeretem.

Szeretnéd, ha mindig az történne és úgy, amit és ahogy te akarsz?

Emma: Néha várnom kell, hogy az történjen, amit én szeretnék. Sokszor nem az történik, de nem sértődöm meg miatta.

Hanna: Nem… Na jó, igen.

Szerinted lehetséges, hogy mindig az történjen, amit az ember akar?

Emma: Néha lehet csak, de nem mindig. De jól van ez így.

Hanna: Nem.

Olvasni, írni, számolni tudsz?

Emma: Mindhármat nagyon jól tudom. Számolni sok százig el tudok, most tanulom a kis írott betűket, és olvasni is nagyon, nagyon, nagyon jól tudok. Nemhiába van nekem ábécés olvasókönyvem, ahogy már említettem egy korábbi kérdésnél.

Hanna: Olvasni nem tudok, és csak három valamit tudok írni: Fanni, Hanna, Emma. Számolni tudok, így: egy, kettő, három, négy…

Hogy hívják a várost és az országot, ahol élünk?

Emma: Magyarország.

Hanna: Föld, Magyarország.

Tudod-e, milyen nyelven beszélünk?

Emma: Magyarul.

Hanna: Magyarul.

Mit gondolsz a magyar nyelvről? Neked tetszik? Vagy inkább nehéznek mondanád?

Emma: Nagyon tetszik. Hogy mondhatom nehéznek? Ez a nyelvem.

Hanna: Tetszik. Azért, mert könnyebb mondani a szavakat, például hogy jó éjszakát. Más nyelven azt nem olyan könnyű mondani.

Más nyelvekről hallottál már?

Emma: Angol, francia, német, török, albán, holland, román, héber… gondolkozom… bengália.

Hanna: Bolgár, török, olasz, albán, bengáli. Csak ennyiről.

Ismersz magyar írókat és költőket?

Emma: József Attila.

Hanna: Petőfi Sándor nevét tudom, de őt sem ismerem, mert nem találkoztam vele.

És magyar királyokat, hadvezéreket? Mit tudsz róluk?

Emma: Mátyás király. Nagyon örültek, amikor kinevezték őt új királynak, nagy ünnepélyt csaptak a Dunán.

Hanna: Szent István, akinek gonosz volt az anyja. Bajusza volt és szakálla, a jobb kezét meg levágták és vigyáznak rá a templomban. Aztán Hunyadi János. Szép lányt vett feleségül, adott egy olyan formájú gyűrűt a feleségének, hogy a babájuk bekapta, és az volt a cumija, a gyűrű. Megverte a törököket, de aztán beteg lett, és meghalt. Akkor levették a fejét valakinek, és Mátyás királyt elűzték Olaszországba, ott talált egy feleséget magának, de hamarosan meghalt, ezért búslakodva élt, de aztán talált egy másik feleséget és boldogan élt.

Mit jelent neked az, hogy magyar és Magyarország?

Emma: Ez nagyon fura kérdés. Magyarországon születtem, és Európa az én kedves hazám.

Hanna: Azt, hogy Magyarországon élünk.

Ismersz más városokat és országokat is?

Emma: Afrika, Amerika… hol is van Párizs…? Rómában van Párizs! Madagaszkár.

Hanna: Olaszország, Bengália. A többit elfelejtettem.

Hova mennél a legszívesebben nyaralni? És kivel?

Emma: A családommal nagyon szívesen elmennék nyaralni Sonkolyosra meg Velencére.

Hanna: A családdal mennék el nyaralni Sonkolyosra vagy a Balatonra, és vinnénk egy strandlabdát, felfújjuk és játszunk vele, és Apa viccesen mindig beesik a mély vízbe.

És ha csak kirándulni vagy sétálni mennénk ma délután, hova mennél a legszívesebben?

Emma: Az erdőbe.

Hanna: Hát… ahhoz a szökőkúthoz, ahol pancsolunk, és a fenekünket hátratolva teljesen beleállhatunk a szökőkútba.

Ha választanod kellene, hatalmas fa vagy illatos, színes virág lennél? Miért?

Emma: Nagyon szeretem a virágokat, és szívesen lennék én is virág. Margaréta. A családommal együtt. Mi lennénk a virágcsalád.

Hanna: Illatos, színes virág, mert akkor kapnék otthont, hogy letépnek és hazavisznek, és akkor engem tartanak vízben, ahol imádok lenni.

Szerinted karcsú a termeted és szép vagy, illetve túlságosan is vékony, netán egy picit kövér?

Emma: Szerintem normális vagyok.

Hanna: Ezt hagyjuk ki. Nem tudom.

Szerinted amikor már felnőtt leszel, mit fogsz válaszolni ugyanerre a kérdésre?

Emma: Akkor is pont normális leszek.

Melyik mesefigura lennél a legszívesebben és miért?

Emma: Szeretem nagyon a hercegnőket, és van egy Hamupipőke-jelmezem meg nagyon szeretem őt, úgyhogy legszívesebben Hamupipőke lennék.

Hanna: Legszívesebben Belle lennék, és szeretnék is egy éneklő Belle babát, ami olyan szép, hogy a nap is boldogan mosolyog.

Melyik a hasznosabb bútor: az asztal vagy az ágy? Miért?

Emma: [nevet] Az ágy. Mert abban alszunk, az asztalon pedig csak eszünk, és az alvás fontosabb, mint az evés.

Hanna: Az asztal, mert akkor nem tudnánk enni, és éhen halnánk.

Ha vidéken élhetnénk egy házban, milyen állatokat tartanál a kertünkben?

Emma: Cicát meg kutyát.

Hanna: Kutyát és még cicát, nyuszit és kacsákat, ludat. Csak ennyit.

És milyen növényeket termesztenél?

Emma: Sárgarépát, fehérrépát, retket és krumplit.

Hanna: Répát, paradicsomot, búzát és hagymát. Ha a fűszer földben nő, azt is. És még körtét, almát és tököt. Gyömbért, abból finom teát lehetne készíteni. Brokkolit!

Tudod-e, mi a szántás és mi az aratás?

Emma: A szántás, hogy két ló húz egy ilyen vasat maga után, és hogyha nagyon kemény a föld, azzal felpuhítják a földet, hogy lehessen ültetni virágokat. Az aratás… nem tudom.

Hanna: A szántás az, hogy eladunk valamit másnak, ami már nem kell és vacak…? Az aratás az, hogy dolgokat kitépünk a földből.

Kislányom, hogy áll a hajad?

Emma: [tükörbe néz, néhány mozdulattal szófogadóan megigazítja, noha semmi baj a hajával] Nem fésülködtem ma reggel.

Hanna: [meg se hallja a kérdést, tudja, hogy jól]

Ha vissza tudsz emlékezni az elmúlt egy évre, melyek voltak számodra a legnagyobb élmények? Mikre emlékszel vissza nagyon szívesen?

Emma: Frizbiztünk a Margit-szigeten, virágot hoztunk Anyának, elmentünk a gödöllői királyi kastélyba, találkoztunk Mária Teréziával… Elmentünk a Fővárosi Nagycirkuszba. Ennyi.

Hanna: Arra, hogy együtt fagyiztunk, hogy Anya is, Apa is, Emma is, én is ott voltam. Akkor még nem volt Fanni, nem tudta meglátni, milyen aranyosak voltunk. De azóta csak Fannival foglalkoztok.

És mik voltak azok, amik nagyon szomorúvá tettek?

Emma: Nekem volt egy nagypapám, akit soha nem láttam. Gabi papának hívták, de nagyon fiatalon meghalt betegségben, mielőtt megszülettem. És nemrég elmentünk a temetőjébe, és akkor nagyon szomorú voltam.

Hanna: Az, hogy azt mondtátok, hogy nem beszéltek velem. Meg hogy az nem baj, ha én nem szeretlek titeket, mert ti akkor is szerettek engem, attól szomorú voltam. Meg az, amikor nem engedtétek, hogy játsszam a zöld tehenemmel.

Később, az életed során szerinted mikor és mitől leszel boldog?

Emma: A szülinapjaimon biztos, hogy nagyon boldog leszek. És akkor, amikor újra látom Mamát, Dédimamát vagy Dédipapát. Szegény Dédipapa most beteg, influenzát kapott el, és attól is nagyon boldog lennék, ha meggyógyulna.

Hanna: Attól, hogy azt mondjátok, hogy szerettek engem örökre.

És mikor és mitől leszel szomorú?

Emma: Hogyha újra Gabi papára gondolok, és arra is, hogy mennyire hiányzik, és milyen jó lehetett volna vele.

Hanna: Attól, ha azt mondjátok, hogy egész életemben nem szerettek majd.

Milyen háziállatokat láttál vagy simogattál már?

Emma: Láttam cicát, kutyát, malacot, tehenet, denevért, tyúkokat meg kiscsibéket, és egy kakast. Folyton mászkálnak, mindenütt ott vannak. És még az állatkertben láttam zebrát meg kecskét, de nem biztos, hogy ezek háziállatok.

Hanna: Láttam tehenet, kutyát, macskát, bikát, kölyöktehenet, nyuszikat. Kettő nyuszit is láttam Sonkolyoson, akik elkóboráltak lefelé az erdőben, de olyan is volt, hogy levelet nyújtottam nekik, hogy egyenek. Én adok nekik vacsorát, képzeld el. És már simogattam őzikéket, de volt egy olyan nagy szarvas is közöttük, hogy azt nem simogattam meg. Ez az állatkertben volt… az úgy hiányzik!

A szüleid mivel szoktak felmérgesíteni?

Emma: Hogyha mondják, hogy „Emma, ebéd!”, de én még szeretnék tévét nézni. Vagy este, amikor én még szeretnék fennmaradni, de mondják, hogy „Pisilés és irány lefeküdni!”

Hanna: Azzal, hogy megbüntetnek vagy rosszul bánnak velem, és haragos vagyok és mérges. De ez a legkevesebbszer van.

A testvéreid mivel szoktak felmérgesíteni?

Emma: Az egyik kistestvérkém kisbaba, nem tud semmivel felmérgesíteni. Csak a húgom, amikor olyasmit kell játszanom vele, amit nem szeretnék játszani. És hogy ő fél egyedül a sötétben, és vele kell lenni mindenhol, és hív, hogy Emma, gyere velem a vécére, mert félek egyedül.

Hanna: Fanni egyáltalán nem mérgesít fel, csak Emma. Avval, hogy nem hagy békén, és mindig velem akar játszani a kuckóban. De néha egyedül is akarok játszani!

Te mivel szoktad a szüleidet felmérgesíteni?

Emma: Rosszalkodom. Például veszekedek Hancsikával, verekedünk. És hogy kitaláltunk egy olyan játékot, hogy odabenn a szobában feláll Hancsi az ágyra, egymásnak szaladunk, egy párna a pajzsunk, és harcolunk.

Hanna: Avval, hogy nem fogadok szót.

Ma éjszaka hogy aludtál?

Emma: Nagyon, nagyon jól.

Hanna: Rosszul. Mert állandóan köhögtem.

Egyébként hogy szoktál aludni?

Emma: Néha szoktam rosszat álmodni, néha nem szoktam semmit sem álmodni, néha meg olyan jókat álmodom, hogy nem akarok felkelni.

Hanna: Csendben és nyugalomban. Mivel kifújtam minden félelmet igazából, és már egy félelmem sincs éjszaka. Nem hittem, hogy használ ez a kifújás.

Szerinted néha szabad hazudni vagy árulkodni, vagy ezek mindig tilosak?

Emma: Ezek örökre és mindig tilosak lesznek.

Hanna: Mindig tilosak.

Szoktál hazudni?

Emma: Nem.

Hanna: Előbb igent akartam mondani, de most már inkább nem.

És árulkodni?

Emma: Szoktam nagyon sokszor.

Hanna: Ritkán szoktam árulkodni.

Melyik számodra a legkedvesebb szín?

Emma: A kék meg a zöld és a piros.

Hanna: Négy legkedvesebb színem van: világoszöld, kék, rózsaszín, piros.

Melyik a finomabb: a cékla vagy a sárgarépa?

Emma: Szerintem a sárgarépa, mert én nem szeretem a céklát.

Hanna: A cékla. És a leve is finom.

Hogy érzed magad most, hogy kérdezgetlek? Mire gondolsz közben?

Emma: Nem gondolok semmire. Örülök.

Hanna: Arra, hogy ez örökké fog tartani, olyan hosszú.

Melyik dalnak kell felcsendülnie a rádióban, hogy kiszaladj a konyhába meghallgatni?

Emma: Magyarorszááááág, te vagy a szívembe írva, Magyarorszáááág, te vagy a lelkemre bízva, Magyarorszáááág…

Hanna: Az Opakammasztár [Gangnam Style], az a kedvencem.

Táncolnál is rá? Szeretsz táncolni?

Emma: Igen, nagyon szívesen. Nagyon szeretek táncolni, néptáncot is.

Hanna: Igen.

Mit szeretsz jobban, énekelni vagy rajzolni?

Emma: Mindkettőt ugyanannyira szeretem.

Hanna: Mindkettőt ugyanannyira szeretem.

Mit rajzoltál le legutoljára?

Emma: Ezen elég nehéz gondolkodni… nem tudom.

Hanna: Most az előbb, egy szép szivárványszoknyás lányt. Ő varázsolja a legszebb szivárványokat.

A könyv jobb vagy a dévédé?

Emma: A könyv. Mert azt lehet olvasni, a dévédé meg magától mond mindenfélét, és nem is biztos, hogy érdekel.

Hanna: A dévédé. Mert akkor mesét nézünk, ott meg csak uncsin olvasunk.

Szerinted miben hasonlítasz Anyára?

Emma: A kedvességemben. Hogy soha nem eszem le magamat. A kinézetemben.

Hanna: Abban, hogy ő is csokit és csokis fagyit eszik, meg én is. És ugyanolyan hosszú a hajunk.

És miben hasonlítasz Apára?

Emma: Mindketten szeretjük a vaníliát, mindketten szeretünk olvasni. Hogy amióta járok iskolába, ugyanolyan szigorú szoktam lenni, mint Apa.

Hanna: Abban, hogy Apa is meg én is a lapos husit [rántott húst] szeretjük. És mindkettőnk beceneve Terbócs.

Örülsz annak, hogy hasonlítasz a szüleidre, vagy ez inkább kellemetlen?

Emma: Nagyon örülök.

Hanna: Örülök.

Miért jó, hogy vannak szüleid?

Emma: Van hazám. Van családom. Anya segítségével megszülettem, a szüleim nélkül nem is élnék a Földön.

Hanna: Azért, mert ha nem lennének, akkor magányos, szegény lennék, és elrabolnának. Amikor majd meghalnak, elmegyek a temetésükre. Oké?

Miért jó, hogy vannak testvéreid?

Emma: Van kivel játszanom. Nem leszek egyedül és nem leszek önző. Néha szoktam a húgommal veszekedni, de aztán nagyon jókat tudunk játszani. És ha a húgommal egy kicsit foglalkozom, akkor Anya nagyon megdicsér engem.

Hanna: Azért, mert akkor csak egy gyerek lennék, és szomorú lennék.

Szerinted a szüleidnek miért jó, hogy te vagy?

Emma: Mert nagyon szeretnek. Örülnek, hogy létrehoztak. És nagyon nagy szívvel gondoskodnak rólam.

Hanna: Azért, mert ha én nem lennék, akkor szomorúak lennének.

A madarakat szereted jobban vagy a bogarakat? Miért?

Emma: A bogaraktól szinte kiráz a hideg, de nagyon szeretem a madarakat.

Hanna: A madarakat, mert a bogarakat nem szeretem. Rám másznak. A hangyákat sem szeretem, de főleg nem a darazsakat. De a szentjánosbogarakat igen, azok világítanak.

Mit vársz az előttünk álló 2013-as esztendőtől, mi minden fog veled történni?

Emma: Hétéves leszek, azt már előre tudom. Nagyon várom az ajándékokat. És szerintem az is fog történni velem a kétezer-tizenháromban, hogy talán ebben az évben elkezdem a második osztályt.

Hanna: Nem tudom. Maradjon így.

Mit szeretsz jobban: a kávé illatát szimatolni vagy a sör habjában gyönyörködni?

Emma: [nevetve] Tök vicces. A kávét szimatolni.

Hanna: A sör habjában gyönyörködni, mert az szép. A kávé szagát nem szeretem.

Végezetül két nagyon komoly kérdés. A felnőttek sem tudják a választ, szóval semmi pánik, csak a gondolataid érdekelnek. Szóval: szerinted miért élünk?

Emma: Ez a kérdés benne van egy könyvben, elolvashatom a választ? [nemleges válasz után] Így teremtett minket Isten, azért élünk, mert így hozott létre minket, embereket.

Hanna: Elismételnéd a kérdést? … A majomból lettünk mi, és azok utána szültek, és úgy lettek az emberek.

És miért halunk meg?

Emma: Mindenki megöregszik, egyszer én is. Most hat és fél éves vagyok, de egyszer eljön az idő, amikor én is öreg leszek, és meghalok. Mindenki meghal egyszer. Mert ez a természet rendje, azért halunk meg.

Hanna: Azért, mert miután nagyon öregek leszünk és nagyon fáj a lábunk, akkor egy idő után meghalunk. De ez nem jó, mert akkor már vége az életünknek.

EPILÓGUS

Cenzúra nem volt, még úgy sem, hogy lányaim alapvetően nem „önazonosan”, pontosabban a személyiségüket ismerve nem az elvárt módon viszonyultak a helyzethez. Előzetesen úgy számítottam, hogy a mindig nyitott és kommunikatív és készséges Emmával lesz egy játékos félóránk, ehhez képest szinte totálisan leblokkolt és feszengett. Láttam lámpaláztól fűtött szemén, ahogy kétségbeesetten gondolkodik lehetetlenül egyszerű kérdéseken, valójában gondolkodás helyett inkább pánikban volt. Csak nehezen, harapófogó használatával, több kényszeredett részletben válaszolt a legtöbb kérdésre; egy csomó minden benne maradt. Ezzel szemben a kifelé zárkózott Hanna szinte teljesen elengedte magát és átadta magát a kérdezgetésnek, sőt, annyira „túloldotta” a helyzet, hogy időnként észrevehetően a pillanat szülte történetmesélési mámor mondatott vele ilyen vagy olyan dolgokat.

Egyetlen, merőben ötletszerű célom volt az egésszel, az emlékgyártás: hogy valamiképp megmaradjon a fejükben kavargó dolgok és gondolatok akár csak kis részének is lenyomata, mégoly suta lenyomat is legyen az. Azonban utólag végigolvasva az egészet, van legalább kettő ennél fontosabb és számomra váratlan hozadéka is, még ha a kérdések-válaszok nagy része valóban tét nélküli emlékgyártás is. Elképesztően tanulságos: egyfelől biztos kézzel kiszemezgethetőek válaszaikból a szülői munkásságunkra nézve nem különösebben hízelgő vonulatok és árnyalatok, amiken bőven van mit dolgozni; másfelől hiába a leblokkolás az egyiknél és a túlbeszélés a másiknál, végig és következetesen tetten érhetőek azok a személyiségjegyeik, amelyeket eddig jóformán csak az együttélés, az odafigyelés ösztönös pillanataiból szűrtünk le magunknak.

Ugyanez utóbbi kettő az oka, amiért egy végtére is személyes irományt közzéteszek. Ajánlom mindenkinek, hogy készítsen egy „nagyinterjút” az ivadékaival. Bár könnyen lehet, hogy én vagyok az utolsó értelmetlen lény ezen a bolygón, akire ez az egész revelációként hat. Hiába beszélget az ember a gyermekeivel, a rögzítetlen élőszó felett nincs mód intenzíven töprengeni, hiszen az egyes écák egy folyamatos kommunikáció véletlenszerű elemei. Ha szórványosan elhangzik is, hogy „Apa milyen szigorú” vagy „Mennyit foglalkoztok Fannival”, azt kikapjuk a szóáradatból (vagy sem) és romlott szövegként adjuk tovább a másik szülőnek, hogy közösen kihozzunk belőle valamit. Úgy látszik, hogy az üzenetek intenzívebben csak akkor jutnak el a szülői agyhoz, a mi szülői agyunkhoz legalábbis, ha egy pengeváltásszerű kérdezz-felelek játék leírt és kinyomtatott eredménye megteremti az alkalmat az intenzív közös töprengéshez. Amely intenzitás, hogy orbitális közhellyel zárjak, mindig is kívánatos volna a gyerekeink iránti odafigyelésben. 