Késő délutáni hosszú emberkígyó a körúti Spar egyik pénztáránál. Kevéssel előttem testesebb hatvanas férfi, jólesően mosolyog, fejben talán andalító hárfamuzsikát ad elő a maga örömére. Zakókabátja, pakompartja és szemüvege a kora nyolcvanas évek illatát idézi fel szaglóidegeimben, mosolya és tekintete időtlen. Jólesik ránéznem. Ahogy felszabadul előtte a gumiszalag, telipakolt piros kézi kosarából ráérős, kényelmes mozdulatokkal kirámolja rá a portékát. Hetvenkét folyócentiméteren hézagmentesen teríti az árut, akkurátusan elhelyezi mögöttük a „Következő Vásárló” táblácskát, majd megfordul, és ráérős kacsázó lépteivel együtt újra elnyeli az üzlet gyomra. Ismét üres a kosara, folytathatja a vásárlást.
A sor megáll. Míg a férfi távol van, egy hangos szó nem esik. Mi, sokat látott többi pesti emberek, vásárlók és pénztárosok, csak tanácstalanul tekergetjük a nyakunkat és megszeppenve lopjuk el egymás tekintetét, hátha kiolvashatunk belőle valamiféle útmutatást. Talán három-négy perc is eltelik, mire emberünk ismét megjelenik, és szívmelengető mosollyal a gumiszalagra pakolja újabb zsákmányait. Csend van, fejének andante maestoso biccenéseit látom csupán. A sor újra elindul, mindenki némán lép tovább. Angyal szállt közénk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése